Ne csak arról! :)

Ez a bejegyzés azokat a dolgokat hivatott magában foglalni, amikről eddig nem volt szó. Többek között, ez az időjárás, valamint a többi klisé, amit az angolokkal kapcsolatban hallottunk.

 British summer

Most éppen a "British summer" időszakát éljük. Ez ugye, a brit nyár. ami azért kapott különleges elnevezést, mert nem olyan nyár, amit mi otthon megszoktunk. Sokan örülnek ennek, akik annyira nem kedvelik a hőséget. Én nem tartozom ezek közé, nekem a nyár az nyár. 

Szóval a jó öreg British summer. Pár nap igazi nyár, (nem, nehogy túlzásokba essünk, nincs egy hét sem!) aztán újra eső, szél, hűvös idő. Lehet esőmentes, de korántsem napsütéses idő, majd ilyen össze-vissza napok, amik inkább emlékeztetnek őszi időjárásra (az egyik pillanatban esik, a másikban nem, a harmadikban nap süt), és keződik minden előlről. Komolyan. Már az ittlétem legelején megtanultam, hogy napszemüveg és esernyő mindig kell, hogy legyen a táskában, mert valamelyikre mindig szükség van. 

Ha azt írnám most, hogy ez nem rövidnadrágos idő, nem feltétlen mondanék igazat. Az itteni emberek ehhez vannak hozzászokva, és a jó ég sem tudja, miért, akármikor képesek rövidnadrágot/szoknyát felvenni, a hölgyek a legnagyobb télben is ballerinacipőben vannak. Emberek ülnek kint a legnagyobb télben a pubok, éttermek előtt és ott isznak/esznek. Fém székeken, amihez úgy kapásból odafagynék télen. De ők nem bánják. Szóval itt bármikor rövidnadrágos időszak van. 

S ha már tél, azt mondjuk el kell ismernem, hogy a mínuszok egyáltalán nem hiányoznak. Itt egyáltalán nem olyan vészes a tél, koránt sincs annyira hideg. Havat én itt még nem láttam. De, mint mondtam, ez a rész nem hiányzik. :)

Az időjárás minket azért befolyásol, mert nem nagyon mozdulunk ki a házból, ha hideg van, vagy esik. Na, itt ettől nem kell tartani. Igaz, ha az angolok a kimozdulással várnának, amíg nincs rossz idő, sose mennének sehová. :) És mindenki, aki itt él, ezzel számolnia kell, nem szabad a tökéletes időt várni. 

S hogy mindig erről beszélnek-e? Igen :) Nyilván, jó társalgásindító, - fenntartó, és mindenképpen semleges terület. Érezhetően tartózkodó az átlag angol, szívesen beszél minden semleges témáról, de arra nagyon vigyáz, hogy egy bizonyos határt ne lépjen át. Munka, főképpen fizetés, na, azt nem. Elmondja, hol dolgozik és mit, esetleg, mi a feladata, de ettől többet ne várjunk! És tilos rákérdezni, hogy mennyit keres! Család is csak félig-meddig, programok, gyerekek az iskolában, de ennyi. Természetesen, ha már jobban megismerünk valakit, akkor más a helyzet, de ahhoz elég sok időnek el kell telnie, hogy beengedjenek a magánszférába. Az is nyilvánvaló, hogy vannak tartózkodóbb, és hihetetlenül beszédes emberek. Na, ez a másik véglet, aki ha kell, ha nem, egyfolytában beszél. Miről is? Saját magáról, a problémáiról, tíz perc alatt az egész életét előadja egy teljesen ismeretlen embernek. Elég, ha csak előtte állsz a sorban, vagy mellette ülsz a buszon. Az ilyen, ha kérdez is, két másodpercig figyel, aztán visszatereli a szót magára, vagy amiről éppen beszélt előtte. 

Bulvárhírek, tévé, filmek, könyvek, közlekedés, ezek mind szuper témák.

 "I'm sorry."

Ezt biztosan mindenki tudja, hogy mindig mindenre ezt mondják. És tényleg! Sajnáljuk, zárva vagyunk! - olvasható a bolton. Sajnáljuk, garázsmenet! - olvasható a buszon. Sajnáljuk, kifogyott! - a boltok polcán egy termék hiányakor. Sajnáljuk, nem működik! - bármilyen gépen. Megtoldva még azzal, hogy "Elnézést bármi nemű kellemetlenségért!" De a legjobb, amikor például nem indul egy busz vagy vonat, vagy éppen a metrót függesztik fel, de azért szíves elnézésünket és megértésünket kérik. Fel tudnánk robbanni, nem igaz? Nem tudom, ki hogy van ezzel, de ilyen esetekben a sűrű mentegetőzés csak jobban felbosszant. Az egyik filmben egy angol sráctól kérdezte valaki, hogy ez tényleg így van-e. Ő erre azt felelte, sajnálom, de így :)

Szintén köztudott, hogy mire egy angol megkérdez valamit, eltelik fél óra. "Elnézést, hogy megszólítani bátorkodom, de nem állna módjában egy kicsit odébb fáradni? De csak ha nem kellemetlen, igazán, mert akkor bocsánatot kérek a zavarásért.." Jajj! :) Az hihetetlen, hogy mennyire ki tudják csűrni-csavarni a dolgokat. Azért dohognak például, ha valaki nem ül a buszon az ablak mellé, hanem a másik székre, és ők nem tudnak leülni. De akkor miért nem kérdezik meg, hogy ők leülhetnek-e oda, vagy esetleg az illető ülne beljebb? Ez a két véglet. Nem kérdeznek meg valamit, inkább mérgelődnek rajta, vagy ha megkérdezik, azt pedig rettentő óvatoskodva.

 "Isten áldjon!" vagy "Egészségedre!" ?

"Bless you." - mondjuk, ha valaki tüsszent és azt akarjuk mondani, hogy "Egészségedre!" Ennek a kifejezésnek amúgy az egészség szóhoz nincs köze, a "God bless you." (=Isten áldjon!) rövidebb változata. Egyszer rákérdeztem, hogy miért is ez, valami olyasmit mondtak, hogy régi hiedelem szerint a tüsszentéssel távozik a rossz szellem a testből, vagy valami ilyesmi. Azonban észrevettem, hogy nekik nem automatikusan jön a "Köszönöm." utána, és már azt is tudom, hogy miért. Szintén a régi hitből eredően sokan úgy tartják, hogy ha valaki megköszöni, az nem hoz szerencsét. Mint ahogy mi a gyógyszert nem köszönjük meg. Érdekes nagyon. 

Meghívás

Meghívás és közös program szervezése az angolokkal. Van egy nagyon furcsa szokásuk. Nem győzik elmondani, hogy majd gyere el hozzánk, ha őket hívjuk meg, nem győzik ígérni, persze, hogyne, jönnek. Ám amikor időpont egyeztetésre kerül sor, valahogy sohasem akar összejönni. Mindig van valami, és aztán pedig szép lassan feladjuk, majd szól, ha neki jó alapon. Párszor jártam én is így, mire szembe jött velem egy újságcikk, amiben pontosan erről volt szó. Mint már fentebb is írtam, az angol féltve őrzi a magánéletét. A meghívás csak udvariaskodás, csak egy szép frázis.

Ezen több ok miatt is meglepődtem. Én - és még vagyunk így jó néhányan, ebben biztos vagyok - ha meghívok valakit, azt tényleg úgy is gondolom. Ha azonban a másik csak hímezne-hámozna, mint az átlag angol, az elég furán jönne ki. Megkérdeztem egy angol kolléganőmet, hogy ő hogy gondolkodik erről. Mondta, hogy ez így van, mert hogy minek járkálna más ember hozzá? Kérdem én, akkor miért hívod meg egyáltalán? Mire ő: hát.. csak úgy, udvariasságból.

Akkor az angol emberek soha nem mennek el senkihez? Vagy ha mégis, akkor ez honnan tudható, hogy nem csak udvariaskodás? Nem értem én ezt. :)

Hallottam már olyat is, hogy nem csak az otthoni látogatás megszervezése nehéz, hanem egy délutáni, vagy esti program is. De az sem a kollégákkal, hiszen elegük van belőlük napközben, nehogy már a szabadidejüket is együtt töltsék! Vannak a kötelező munkahelyi partik persze, ott eljópofizgatnak, de ennyi.

Nem bírom ki, el kell, hogy meséljem a következő történetet, más otthonának látogatásával kapcsolatos. Egyik barátnőm a windsori kastélyban járt, és a kastélyon belül elkezdett fényképezni. A teremőr megkérte, hogy ne fotózzon, s megerősítés végett még hozzátette: "Ha a királynő ellátogatna az ön otthonába, ön sem örülne, ha a ott fényképezne!" :D A barátnőm magában tette hozzá, ha odáig jutnának, hogy a királynő elmegy hozzájuk, felőle nyugodtan fényképezhetne! :)

Titulus-mánia

A következő dolog, amit szintén tapasztaltam. Az angolok imádják a titulusokat. ha a munkakörükben valamiféle "leader" (vezető), "trainer" (oktató), uram bocsá', "manager" szerepel, hát az mindennek a netovábbja. A legelső munkahelyemen ezt tökélyre fejlesztették. Volt a menedzser, és a helyettese. Ezután többféle tisztséget is be lehetett tölteni, ami minden nap változhatott is. Ma én vagyok a főnök a gyümölcslék készítésénél, holnap a kiszállításoknál, következőleg a  leveseknél. Miért nem lehet úgy mondani, hogy aznap ezért vagy felelős? Mi a fenének kell hozzátenni ilyeneket, hogy vezető, meg főnök meg hasonlók? Azt mondják, mert motivál. Én nem tudom, én ugyanúgy tisztességgel elvégzem a dolgomat akkor is, ha nem vagyok "vezető". Az már másik dolog, hogy ha összesen öten dolgozunk a munkahelyen, és ezek szerint mindenki valamilyen főnök..?

A mostani helyen sincs ám egy dolgozó sem, akinek ne lenne valamilyen extra "neve". :) Egyes emberek hihetetlenül vágynak valamilyen címre. A főnök pedig kitalál nekik valamit, ami lehet abszolút elfogadható, vagy abszolút mondvacsinált. Itt is bátorkodtam megkérdezni, hogy ez miért ennyire fontos? Miért kell mindenkinek valami tisztséget adni, amit egyébként amúgy is megtenne? Na, itt legalább elgondolkodtak rajta, és onnantól nem hoztak létre újabbakat. A francba, nem lesz szívószálakért felelős menedzser. :) 

Miután mindent ilyen jól kibeszéltünk, azt hiszem, itt be is fejezem mondókámat. God bless you all!