Kisgyerekként kétfajta élményt jelentett a vásárlás. (Élelmiszerboltban való vásárlásról beszélünk most. ) Négy bolt határozta meg nagyjából ezeket az élményeket: az egyik az utcánk sarkán lévő kisbolt, a másik pedig a nagy ABC a városközpontban. Előbbibe sűrűbben mentünk, utóbbiba havonta egyszer-kétszer. Olyan bolt is nyílt aztán később, ahol pár dolgot levehettünk a polcról magunk is, de a többségét kérni kellett. Igazi kis régimódi üzlet volt, nem messze tőlünk. Illetve, a negyedik az hasonló volt, mint a sarkunkon lévő, azt úgy hívtuk: “a Mészáros” , egyébként csak amiatt, mert a Mészáros Lázár utcában volt.

A kisboltban volt még kávé- meg diódaráló, a jó kis műanyag bevásárlókosarak, és a kasszánál nem vonalkódokat húzgáltak le az eladó hölgyek, hanem kézzel pötyögték be az árakat. A blokkon nem volt rajta, mi mennyibe került, csak hogy “tétel 1”, vagy valami hasonló, és az ára. Pláne nem volt rajta, hogy mennyit adott a vevő, és mennyi a visszajáró, azt a boltos számolta ki fejben.

Az sem volt rajta, hogy ki volt a pénztáros, se az, hogy  “Köszönjük a vásárlást!”, azt a távozáskor az eladótól hallottuk, azt pedig egyébként amúgy is tudtuk, hogy kinél fizettünk, mert név szerint ismerte mindenki az ott dolgozókat (és szerintem ők is a vevőket).

A nagy ABC álmaink netovábbja, ott aztán mindenféle dolgokat árultak, sokkal nagyobb területen persze. Itt több lehetőség volt kikönyörögni valamit, pl emlékszem, nekem két dolog volt, amit mindig nagyon szerettem, de csak ritkán volt: füstölt sajt és Nutella. Olyan is volt, hogy a féltve őrzött kis zsebpénzt ott költöttük el, megint csak amiatt, mert ott nagyobb választék volt pl joghurtból.

Eme négy üzlet közül, épület szinten megvan mindegyik, de már csak az ABC az, ami továbbra is élelmiszerbolt. A többi bezárt, más nyílt helyette.

Megjelentek a nagyobb áruházláncok, pl Plus, Penny, Tesco,  amik még az egykori nagy ABC-nél is nagyobbak voltak. Volt még a Jééé, a Coop és a CBA (sokára esett le, hogy ez a név honnan ered).

Itt már a műanyag (esetenként fém) kosarakon túl bevásárlókocsikat is lehetett tologatni. Nekem a Plus volt a kedvencem, nem tudom, miért. Még csak nem is volt közel, mert a város másik végén állt. Mégis oda jártunk a legtöbbet.

 A következő dimenzió pedig a Spar, Lidl és Aldi volt, az elsőként nyíló boltláncok java része akkor már meg se volt.

Viszonylag sokára jutottam el először igazán nagy boltokba, úgy mint Cora vagy Auchan, azokban már ugye vannak éttermek, kávézók, oda szinte kirándulni megy az ember, elég sok időt el lehet lófrálni. Néha jó tud lenni, de nagyon nem szeretek céltalanul lófráni boltokban, ezért kevésszer látogattam el ilyen helyekre. Ezekben voltak először különlegesebb gyümölcsök-zöldségek, ilyen-olyan mentes termékek, és emellett könyvek, műszaki cikkek, ruhák...

Ha esetleg időrendben nem voltam pontos, és x áruházlánc előbb volt, mint y, azért kérlek, ne haragudjatok. Csak az emlékeimben kutatok, hogy hogy is volt nagyjából. Mindegyikben voltam persze, és mindegyikhez tartozott egy élmény. A Coopban például rengetegszer vettünk jégkrémet Apuval, munkából  hazafelé, vagy a Jééé-ben az előtérben volt egy italautomata, ott pedig forró csokit ittunk mindig, ha arra jártunk. Nagyon szerettem Anyut elkísérni a nagy bevásárlásokra, nézelődni, otthon pedig elpakolászni, nagyon menő dolog volt. Barátnőimmel edzésre menet, vagy onnan hazafele is a Coop esett útba, ásványvíz és rágcsálnivaló mindig onnan került ki. Szóval csak emlékeket keresek, nem a boltok történetének elemzését csinálom. 

Később a Sparba jártunk sokat, mondjuk adott is volt, mert az volt a legközelebb. Nagyon meg is voltam elégedve vele. Volt Lidl is, és ott már nem csak élelmiszert árultak, hanem mindenféle mást is: kirakókat, színes papírokat, kisállatoknak való dolgokat, kisebb háztartási – és barkács gépeket stb. Ez tetszett is, nem is, mindenesetre érdekes volt. 

És akkor ugrunk egy hatalmasat térben és időben, pár évet előre és ide Angliába. Ahogy azt tudjátok is, Londonban kezdtük a pályafutásunkat, ahol csak kisebb boltokba jártunk, amik magánkézben voltak, gyakran török vagy lengyel tulajdonossal. Nem volt ezzel semmi baj, sőt! Nagyon sok helyen árultak magyar termékeket is, elég bőséges választékkal. Aztán megjelent a “magyar bolt” fogalma. Emlékszem, amikor először jártam ilyenben, az az érzés fogott el, amikor az utcánk sarkán a kisboltba beléptem. Nagyon jól esett a lelkemnek magyar dolgokat látni. Van ebből egyébként több is, azt hiszem talán négy vagy öt. Nyilván lehet helyettesíteni a különböző dolgokat itteni termékekkel, de néha azért egy jó kolbászért, Erős Pistáért, tormáért és természetesen Túró Rudiért mindig megéri elzarándokolni oda, még akkor is, ha egy órát kell utaznod hozzá. Itt, ahol most lakunk, nincsen magyar bolt, de nem kell olyan messze utazni érte.

Miért is feszegetem most ezt a témát? Mivel hogy elkezdtem egy boltban dolgozni, főképpen a pénztárgép mögött jeleskedek. Elég régóta figyelem a vásárlók szokásait, s most megosztom Veletek is, a következő bejegyzésben. Gyertek velem! ;)