Múlt héten ismét visszatértem Londonba. Unokatestvérem és párja jöttek hozzánk, és az első két napot Londonban töltöttük. Szuper érzés volt újra ott lenni. Tudjátok, hogy mindig szerettem ott élni, az a város egészen egyszerűen végtelen sok élményt rejt magában. Most sem volt ez máshogy, nagyon jól éreztük magunkat.

Órákat tudnék zengedezni arról, miket láttunk, és milyen jó volt, de most nem ezt teszem. Jó pár ötlet megfogalmazódott bennem eme látogatás kapcsán, ezekről fogok most írni. 

Nagy kedvencem a Metro című újság, ami minden hétköznap jelenik meg, és ahogy neve is mutatja, metrókon és metróállomásokon található. De nem csak itt, van buszokon, vonatokon, egyéb közlekedési eszközökön is. Először azt hittem valamiért, hogy csak Londonban, és el is szomorodtam, mikor elköltöztünk, hogy nem lesz ilyen többet. Szerencsére tévedtem, mert úgy tűnik, mindenhol van. 

Van benne minden, ami egy jó napilaphoz kell: sport, politika, sztárpletykák, rejtvények, horoszkóp, apróhirdetések, egyéb érdekes és/vagy furcsa történetek. Olvashatunk benne könyv- és filmajánlókat is. Ezen kívül van az a rovat, amit én beszélgetős rovatnak hívok. Ennek három része van. Az egyik társkereső. Ide azok írnak, akik utazásuk során láttak valakit, aki megtetszett nekik, s remélik, hogy az adott illető is olvassa ezt a rovatot, meglátja az ő hirdetésüket, és annak hatására megteszi a kezdő lépést. Sok esetben vissza is ír a címzett, és volt már, hogy komoly kapcsolat alakult ezekből. A másik része köszönetnyilvánítás. Például mert valaki valaki leadott táskát, tárcát, mobiltelefont egy állomáson, vagy valaki valakinek mentőt hívott, adott neki egy papírzsepit, egy pohár vizet stb. (Erről bővebben írtam a Fő a bizalom! című bejegyzésemben.) A harmadik részét pedig egy előző napi témára adott reakciók képezik. 

Nem maradhatnak ki a királyi család tagjai sem. Állandó téma a cambridge-i hercegnő, Katalin öltözködése. Mindig találnak valami újat. Például egyszer láttam egy olyat is, melynek mondanivalója az volt, hogy "igen, rendkívülien öltözködik a hercegnő, de nekünk mégis lenne pár javaslatunk, amivel még szebb lenne..." Merészek, nem mondom! Ruházkodásán kívül gyermekei is igen sokszor szerepelnek: most oviba mentek, most elkísérték a szüleiket ide-és-ide, most elkapták a hercegnő szigorú pillantását a kislányára stb, stb.

Aztán most reflektorfénybe került a kisebbik herceg, s leendő felesége, Meghan Markle, aki újfent egy csodaszép, elegáns nő. Akármit vesz fel, másnap már arról írnak cikket mindenhol. A női magazinok legkedvesebb témája most a két sógornő újsütetű barátsága. Gondolhatjátok, a csapból is ez folyik. Minden nap van valami hír róluk, éppen hol tartanak az előkészületekkel. 

A királynő kevesebbszer szerepel, de a férje, Fülöp herceg szokott néha. Legutóbb például bejelentette, hogy visszavonul a közélettől. Mármint hogy természetesen a királynőt elkíséri, ahová kell, de saját teendőit, így 94 évesen már abbahagyja. A cikk címe szójáték volt: "I've done my Phil". A kifejezés eredetileg úgy szól: "I've done my fill", vagyis "megtettem a kötelességemet". De azt biztosan tudjátok, hogy a Fülöp angolul Phillip, melynek rövid formája Phil. Következő nap a beszélgetős rovatban egy olvasó gratulált annak, aki ezt a címet kitalálta.:) 

Van pár oldal, ami minden nap másról szól. Hétfőn divatról és szépségápolásról. Kedden utazásról, itt bemutatnak egy-egy országot vagy várost, adnak pár tippet arra az esetre, ha oda mennénk. Szerdán lakberendezésről és főzésről, ahol egy konkrét házat mutatnak be, felújítási/berendezési tippeket adnak, illetve mindig van valamilyen recept. Csütörtökön emberi kapcsolatokról, stresszűző megoldásokról, mindenféle újkeletű sportról. Pénteken pedig technikai újításokról, elektromos kütyükről. Ezeket az oldalakat olvasom a legszívesebben, mindig találok valami érdekeset. Van, hogy el is teszek egy-két receptet, tippet-trükköt. Persze, ha közeleg egy esemény, lásd húsvét, karácsony, anyák napja, ezer és egymillió ajándékötletet is bevetnek. 

Ami még szintén nagyon tetszik ebben az újságban, az az, hogy sokszor írnak állatokról is. Megesik, hogy csak egy képsorozat, mint például a mackóról, aki elkötött egy csónakot, beleült és elhajókázott vele. Vagy mondjuk egy mókusról, aki engedi, hogy mindenféle sapkában lefotózzák, vagy egy rókáról, aki a metróban kötött ki valahogyan... 

A Metro mindig reggel jelent meg, és van egy párja, az Evening Standard, amit pedig már délután kettőtől megtalálhatunk. Ez már tényleg csak Londonban van. Szintén ingyenes, és szintén az állomásokon és a járműveken juthatunk hozzá. Ám ez inkább komolyabb, a szórakoztató része jóval kisebb, mint a Metróé. Van hetente egy színes melléklete is, az ES. (Vajon minek a rövidítése? :) ) Ez tartalomra olyan, mint a Metro, csak méretben kisebb, és másfajta papírból van. 

Volt egy másik ingyenes újság, amit mindig élénken kerestem szerdánként a metró aluljáróban. A címe: Stylist. A címe magáért beszél. Divat, szépség, női témák. Jó kis cikkek voltak benne. Nem tudom, létezik-e még, remélem, hogy igen.

Végül, de nem utolsósorban ott a Time Out. Nem feltétlen az állomásokon van, hanem vendéglátó helyeken is. Ez is ingyenes. Szabadidős programokat ajánl, mindenfélét: színház, mozi, koncertek, előadások, sportesemények, gyerekkel, anélkül, bármilyen fajta programot szottyan kedvünk kipróbálni, biztos, hogy ezerféle megoldást találhatunk rá itt. Mindig van olyan cikk, hogy a 10 legjobb..., illetve az utolsó oldalon vicces mondatok az utca emberétől. 

Nézzük egy kicsit meg azokat az újságokat is, amik nem a tömegközlekedést használó utazóknak szólnak csak, hanem a boltok polcain is fellelhetőek. Van rengeteg féle, minden témában sok-sok fajta kiadvány. Persze, itt is a pletykalapok és a hölgyeknek szóló újságok vannak legtöbben. Otthonról is ismerős lehet a Vogue, a Cosmopolitan, a Glamour, az Elle és a Marie Claire. Ebbe a kategóriába tartozik még a Red, ami terjedelemben nagyobb, mint az előzők, és sok olyan cikk van benne, ami több oldalas.

Bulvárlapok még az OK!, és a  Hello, amik még mindig a színvonalasabb kategóriába tartoznak, de a többi, úgy mint Grazia, Look, Heat, Closer, ezek tényleg csak a szenzációhajhász fajták. Elég népszerűek viszont. 

Sok helyen megfigyelhető, hogy egy bolt nem csak az, aminek látszik. Többek között a posta sem az. Azt otthon is tudjuk, hogy nem csak leveleket adunk fel ott, hanem lehet venni újságokat, könyveket, sorsjegyet, néha még játékot is. Mégis a postai szolgáltatások vannak többségben. Itt ez csak a nagyobb postákra jellemző. Kisebbek esetén nem ritka, hogy egy bolttal van együtt, ami általában élelmiszerbolt, ajándékbolt, vagy akár háztartási bolt. Sok esetben el is megy mellette az ember, mert a bolt feliratai között elveszik a "post office" jelzés. Ez az elején nekem nagyon furcsa volt. 

Ilyen a könyvesbolt is. A nagy könyves áruházlánc a Waterstones. Legtöbb esetben ez kávézót is rejt magában. Illetve nem is rejti el annyira, mert már a belépéskor tudod, hogy ott van, sőt azt is, hogy az egyik nagy kávézólánc képviseli-e magát, vagy sem. 

Szeretem a Waterstonest, mert nagyon kellemes, nyugodt környezet. Azon kívül mindig érdemes az ajánlásokat elolvasni. Sok könyv ki van rakva asztalokra, s némyelyikhez az ott dolgozók fűznek ajánlást. Saját szavaikkal elmondják, hogy miért érdemes elolvasni, kiknek ajánlják, és egy kicsit a történetbe is bepillantást nyerünk. Nem egyszer ez alapján választottam, és igazak is voltak, amit írtak. 

Hol lehet még könyvet venni, ha nem itt? Sok boltban, bankban ki van téve egy polc, amin használt, de jó állapotban levő könyvek sorakoznak. Áruk egy font, vagy csak fél font, és általában a bevételt valami jótékony célra fordítják. S ha már jótékonyság, az adománygyűjtő boltokról már írtam. Itt is ilyen árakon lehet jó kis könyvekhez hozzájutni. Vagy lemezekhez, DVD-khez, és sok egyéb máshoz. 

S ha már könyvekről esik szó, nem hagyhatjuk ki a könyvtárat sem. Régebben otthon rengeteget jártam könyvtárba. Nyári szünetekben minden héten mentem. Amióta itt élünk, csak egyszer voltam, amikor legelső napjaim egyikén egy hölgy azt javasolta, menjek oda, ha hirdetési újságokat akarok olvasni. Így is tettem. Azóta azonban nem került rá sor. Tavaly, amikor Zozó osztálya szervezett látogatást, elkísértem őket. (Ha olvassátok a bejegyzéseimet, tudjátok, ki ő. ;) ) Hihetetlenül kedves élményben volt részem, és sok emlék visszajött. Őszintén szólva, már kezdtem volna sorolni ezeket, mert általános iskolás koromban nagyon sokszor megfordultam ott. Az iskolával is, és ahogy írtam, azon kívül is. De most nem kezdek bele mégsem. Inkább elmondom, hogyan zajlott ez a kaland.

Azt már írtam, hogy az itteni iskolákban a délutáni tanítási órák 1-től fél négyig tartanak. Ezt az időt majdnem végig ott is töltöttük. Egy órakor tehát fogtuk magunkat, és elsétáltunk a könyvtárba.  Egy hölgy fogadott minket. Tett fel pár kérdést, például, hogy mi a különbség egy bolt és egy könyvtár között. Egy kisfiú azt felelte: egy boltban minden van, a könyvtárban pedig csak könyvek. :) Abszolút igaza van. A néni át is fogalmazta: mi a különbség egy könyvesbolt és egy könyvtár között. Megbeszélték, hogy itt ki kell kölcsönözni a könyvet. később pedig azt is megmutatta, hogyan. Kérem szépen, lejárt már a papíralapú olvasójegyek meg cetlik kora! Már ez is digitálisan megy. Csak ámultam. A következőképpen lehet kölcsönözni: ha beíratkozunk egy könyvtárba, kapunk egy plasztikkártyát, ami pont akkora, mint mondjuk egy bankkártya. Amikor kiválasztottuk a könyvet, fogjuk magunkat, és odaballagunk ehhez a masinához. Először odaérintjük a kártyánkat, amivel a rendszer megnyitja az olvasójegyet. Kiválasztjuk a "kölcsönzés"-t, ,ajd odatartjuk a könyvet. A jó ég tudja, mit olvas le és honnan ez a csuda szerkezet, de a képernyőn kiírja a címet és a szerzőt. Ha valóban ez az, akkor rányomunk az OK gombra, és a könyv máris kölcsönözve van. Ha még szeretnénk több könyvet is, azokkal is megismételjük ezt.

A visszahozatalkor hasonlóképpen odaérintjük a kártyát, és kiválasztjuk a "vissza" lehetőséget, odatartjuk a leolvasóhoz a könyvet, ha helyesek az adatok, megnyomjuk az OK-t, és kész is. A könyveket pedig a gép melletti polcra tesszük. Én még sohasem láttam ilyesmit. A gyerekek nagyon élvezték, mikor lehetőségük nyílt gyakorlásra. Volt még egy érdekes játék. A hölgy előtt hevert egy nagy szatyor. Ebben többféle dolog volt. Egyvalaki odament, kihúzott egyet. Megbeszélték, mi az (mesekönyv, ismeretterjesztő, hangoskönyv, DVD stb), és hogy a könytáron belül ezek hol találhatók. Ezután mindenki körbemehetett nézelődni, esetleg választani valamit. Volt felolvasás is, végül pedig összeszedtük a cókmókot és visszasétáltunk az iskolába. 

Számomra ez egy szuper délután volt. Azt juttatta eszembe, mikor az osztályommal mi is részt vettünk könyvtári foglalkozásokon. Azokat is nagyon szerettem, és ezt is. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek megismerkedjenek a könyvekkel. A mai világ sokkal gyorsabb és teljesen különböző, mint amiben mi nőttünk fel. Attól még azonban nem árt, ha az olvasás ugyanúgy jelen van az életükben. 

A második dolog, amit a látogatás felszínre hozott, azok a márkák, boltok, vásárlás. Mindenekelőtt az, hogy az otthonról jól ismert márkák itt más köntösben jelennek meg. Például az Opel itt Vauxhall néven fut. Az alfajták ugyanazok, csak a fő márkanév és a logó változott meg. Utánanéztem, de kibogozni nem igazán sikerült. Annyit hámoztam ki, hogy a Vauxhall egy angol autógyártó cég volt, ami nevét arról a területről kapta, ahol a gyár állt. (Vauxhall London egyik része.) Ezt megvásárolta a GM, az a nagy vállalat, amely az Opelt is. Innentől kezdve pedig ugyanolyan autókat gyártottak, csak más volt a nevük. Legalábbis én így értelmeztem. Hogy miért nem változott meg a Vauxhall név, azt nem tudom, mondom, elég kuszák az információk.

Ugyanez a helyzet a népszerű férfi tusfürdővel, az Axe-szal, amit itt Lynx-nek hívnak. Itt az alfajták szintén ugyanazok, és itt már a logó is. Erről a következőket olvastam: A két márkanévnek ugyanazon vég áll a hátterében. A Lynx név Franciaországban került először piacra, és a gyártó néhány országban így nevezi. A miértjét nem leltem.

A Rexonával kapcsolatban nagyon hasonló magyarázatot találtam. Ugyanaz a cég, csak néhány országban ezt Sure-nak hívja. Ám amíg az Axe-nak csak egy változata van,  itt már más neveket is kitaláltak, mert Amerikában és Kanadában Degree-nek ismerhetik ugyanezt az emberek. Nekem ez rettentő furcsa. Az is egy érdekesség, hogy mind az Axe - Lynx, mind a Sure - Rexona diliért ugyanaz a nagy kozmetikai cég felelős. 

Még ide tartozhat az is, hogy az angliai boltokban Peroni néven ismert sört Olaszországban miért hívják Azzurronak? Vagy ez is Azzurro eredetileg, és mindenhol máshol Peroni? Erről kiderült, hogy a két sör, bár teljesen hasonló a címke kinézete, mégsem ugyanaz. A Peroni egy 4,7%-os alkoholtartalmú világos sör, és a Nastro Azzurro (Kék szalagot jelent olaszul.) pedig egy 5,2%-os alkoholtartalmú világos sör. Eléggé kusza. Vagy csak nekem? :)

Az az étterem, amit itt ismertünk meg, és nagyon meg is szerettünk, a TGI Friday's. Volt szerencsénk az USA-ban is beülni egy TGI-ba, ahol ugyanaz a vagány, rockos stílusú berendezés, ugyanaz a fajta zene és hangulat fogad. Unokatesóm úgy fogalmazott, úgy érzi magát, mintha születésnapja lenne. Tényleg, ha belegondolok, valóban ilyen hangulata lesz azonnal az embernek. Az egész olyan különleges érzés. De visszatérve az eredeti témánkra, ugyanaz a stílus, de mégis más egy kicsit. Szintén más az étlap, nem minden fajta étel van rajta itt, mint Amerikában. 

Ezek, szerintem, érthetőek. Az adott országban lévő emberek ízléséhez igazítják az étlapot, nincs is ezzel semmi baj. Nem kell egy-az-egyben másolni mindent. Az élelmiszerboltokra is igaz ez. Itt is van Lidl, Aldi, Spar, Tesco, de a saját termékek mások, mint otthon. Ugyanezen ok miatt. Bizonyára más országokban is jelen vannak ezek a boltok, és ott is eltérő néhány dolog, vagy másik, otthonról ismert boltok vannak, amik Angliában viszont nincsenek. De lehet az is, hogy ott meg másfajta márkák nevei különböznek. Érdekes lenne felfedezni.

A harmadik, s egyben utolsó dolog az az öltözködés. Londonban aztán mindenféle öltözködési stílusú embert látni. És ha ott élünk, megtanuljuk, hogy megbotránkozni sem kell ezen. Most nem az időjárásnak megfelelő öltözködésre gondolok, hanem a tényleges stílusra, ahogy az emberek felöltöznek. Mindenki úgy lehet egyedi, hogy senki sem ütközik meg rajta, mert ez Londonban teljesen természetes. Akármilyen is a haja valakinek, akármilyen a ruházata, cipője, akárhány kiegészítőt hord... Elkönyvelik, hogy jól van, ilyet is láttak, aztán kész. 

Eredetileg ezt a témát jobban ki akartam fejteni, de tegnap részem volt egy olyan élményben, ami mellett nem mehetek csak úgy el. Múlt héten volt a Bristol Fashion Week (divathét). Ennek keretében szerdától kezdve minden nap több divatbemutatót rendeztek, amikre lehetett jegyet venni az egyszerű földi halandóknak is. A show 45 perces, melyben nyolc különböző témájú öltözetet mutatnak be. Két műsorvezető van, (ők vannak a lenti képen) akik a ruhabemutatók között tippekkel látnak el bennünket, vagy épp csak a következő témáról beszélgetnek. A hangos, ritmusos zene, a témánként változó háttér szintén jelen van, ahogy azt egy divatbemutatóról elképzeljük. Előtte kap mindenki egy pohár italt és egy kis kehelyben rágcsálnivalót, és a belépőhöz tartozik egy szatyor ajándék (minták krémekből, parfümökből, most egy doboz üdítő és egy zacskó zöldségchips is volt). Nagyon jól éreztük magunkat. Hab a tortán az a kuponfüzet, ami szintén a belépőhöz jár. Ez több boltban is kedvezményes vásárlásra jogosít, vagy ingyen turmixra/teára/kávéra... Szuper! :) 

Amikor írtam, hogy mindenki megtalálhatta a neki tetszőt, már csak azért is volt így, mert nem csak a megszokott nagyon magas-nagyon vékony modellek vonultak fel. Voltak olyanok is, de ezek a modellek.. Mindegyik más volt. Hölgyek között volt két idősebb, értsd, több, mint 60 éves. Mindkettő friss, fiatalos és a csibészség is ott volt a tekintetükben, amikor a fiatal férfi modellekre néztek a kifutón. Az egyikükről olvastam, hogy már 50 éve modellkedik! Volt kettő plus size modell is, bizonyítván, hogy nem kell nádszálkarcsúnak lenni ahhoz, hogy valaki csinosan fel tudjon öltözni. Szerepelt egy fiatal muszlim hölgy is, akinek hihetetlenül gyönyörű arca van. Olvastam róla a műsorfüzetben, ő volt az első olyan modell, aki fejkendőben vonult végig a kifutókon. Egyébiránt magas és vékony, szóval simán beférne akármilyen modellválogatásba. Volt két teljesen átlagos magasságú, alkatú lány, akik táncoltak is a háttérben, hozzájuk csatlakozott a táncban két fiatal srác, akik szintén mindketten mintha a címlapokról pottyantak volna oda. Ők a táncon kívül mutattak be ruhákat is, csak amikor nem ők következtek, akkor táncikáltak egy kicsit. Egy kisfiú és egy kislány is tartozott a csapatba, hogy tényleg minden korosztály jelen legyen. Azt már így is látjuk, hogy tényleg sokszínű a lista, de hogy még sokszínúbb legyen, elmondom, hogy volt egy lány, akinek az egyik karja volt egész, illetve egy srác, akinek az egyik lába robotláb. Első pillanatban talán meghökkenünk ezen, de a következőben el is felejtjük, mert ezeknek az embereknek a kisugárzása teljesen el tudja feledtetni. Csodálatra méltó emberek ők, akik mindezeket felvállalva kiállnak és teszik a dolgukat. Sőt, nem csak hogy teszik a dolgukat, hanem modellnek állnak, és bátorítják a többi embert is, hogy fogadja el magát úgy, ahogy van. Belegondolok abba, hogy mennyien nyavalygunk azon, hogy nem vagyunk elég izmosak, itt több van, ott kevesebb, ők meg így kiállnak... Hát...

Az egyik műsorvezető alapítványának pontosan ez a célja, hogy mindenféle korú, alkatú, nemzetiségű, képességű modellt a színpadra állítson. A műsor bevételének teljes célját az ő alapítványának javára fordítják. Csodálatos és nemes cél. Soha nem láttam még ilyet, el sem tudtam képzelni, és elég sok érzés kavarog még mindig vele kapcsolatban. De most, hogy már láttam, abszolút egyetértek ezzel, és örülök, hogy én is hozzájárulhattam.