Mert itt igen. :)
Azt hírből is tudtam már, hogy az angol nép állatbarát. Közelebbről figyelve őket ez csak enyhe kifejezés...
Nem egyszer fordult elő velem, hogy a parkban kutyusokat sétáltató gazdikkal találkoztam. Ám valahogy más benyomások érnek, mint otthon. A kutyusok nagyon fegyelmezettek, okosak, mindig hallgatnak a gazdira. Egyszer előttem haladt egy hölgy a kutyájával, és egy idő után lecsatolta a pórázt, a blöki szabadon csatangolhatott volna. Ám nem tette. Hűségesen ott ügetett a gazdija nyomában, csakúgy, mintha még viselné a pórázt. Az, hogy a hívó szónak engedelmeskednek, csak természetes. A leges-legviccesebb az volt, mikor a gazdi páros ült egy padon, a két kutyust összekötötték a pórázzal, s azok elvitték egymást sétálni. Hatalmasakat kacagtam, mert volt, hogy az egyiknek nem akarózott tovább menni, mert valami érdekes szimatolnivalót talált, de a cimbi ment volna, így ő sem maradhatott.
Nagyobb területeken a kutyusok vidáman futkosnak az elhajított labda után, erre a gazdiknak egy speciális hajítószekezetük van, ami úgy néz ki, mint egy nagy kanál, műanyagból van. Ezzel veszik fel a labdát a földről, aztán eldobják, gondolom, messzebbre, mint kézzel.
Ahogyan a kisgyerekeket cipelik babahordozóban, úgy a kisebb testű kutyusokat is meg lehet figyelni bebugyolálva a gazdik ölében, például metrón, buszon. Volt egy srác, aki a hátizsákban cipelte a kutyusát, akinek csak a feje látszott ki. Én még egyszer egy kávézóban is láttam egy gondosan betakargatott kedvencet, aki békésen szunyókált egy széken, amíg a gazdi kávézott. Nagyon cuki volt. Itt érkezünk el ahhoz a területhez, ami merőben eltér az otthon tapasztaltaktól: állatok különböző vendéglátóipari egységekben. Természetesen nem mindenhol megengedett négylábú jelenléte a helyiségben. Éttermekben én csak a kinti részen láttam kutyusokat, de ott mindig van részükre kis tálka, (csontmintás :)) ) amiből ihatnak friss vizet.
Kocsmákban ellenben nem ritkaság kutya jelenléte odabent. Van, hogy több is egyszerre. (A kocsmák stílusáról, kinézetéről fogok még írni, most csak annyit, hogy abszolút kulturált, tiszta helynek képzeljétek el! Ezeket otthon pubnak hívják, de én itt szándékosan nem.) Például egyszer amikor barátnőmmel üldögéltünk egy tál sült krumpli mellett, észrevettük, hogy egy társaságban egy hölgy kutyusa is jelen volt, az asztal alatt pihent. Nem sokkal ezután megjelent egy fiatalember, szintén kutyával. Odamentek a pulthoz, a kutya egy darabig álldogált, majd elunta magát, és felfedezőútra indult. Össze is találkozott az asztal alatt pihenő cimborával, egyből össze is barátkoztak, jól elvoltak egymás társaságában. A hölgy észrevette a jövevényt, örömmel látta, hogy jól eljátszik a két új barát, ennyiben is hagyta. Kisvártatva a másik gazdi is észlelte, hogy kedvence meglógott mellőle, keresni kezdte. Megtalálta az asztal alatt, mire a hölgy odaszólt neki: "Itt van, de ne aggódj, figyelünk rá!" A történet végét nem tudom, mert mi előbb távoztunk, mint bármelyik kutyus-gazdi páros. A jelenet így is a kedvenceim közé tartozik.
Másik érdekesség, amit egy ismerősömtől hallottam: Az ő kutyája jó nagy termetű, de nagyon fegyelmezett. Az úriember egy nap ellátogatott egy kocsmába, mint mindig, a kutyája is vele volt. A pultosok - látván, hogy a jószág a földön ül - odatoltak még egy széket, hogy ő is széken ülhessen, ahogy bárki más. Hihetetlen, nem?
Vannak olyan gazdik, akiknek nem jut idejük arra, hogy kedvencüket sétáltassák. Ilyenkor felfogadnak valakit, aki elviszi őket, vagy vigyáz rájuk, amíg a gazdi megérkezik. Van, akiknek több (négy-öt) kutyusra kell felügyelni, sokszor lehet látni csoportos sétát. Komolyan, hirdetéseket adnak fel, megjelölve az időt, amikor szükség lenne a pótgazdira, és lehetőség szerint környékbeli legyen. Sokan jutnak plusz bevételhez sétáltatással, a kutyaimádók pedig nem sajnálják rászánni a pénzt. Persze ehhez azért nem árt, ha van mit rászánni.
A kutyák után nézzük a cicákat! Kivel mással is kezdhetnénk, mint az ország első számú cicáival, Larryvel és Freyával. Ők kérem, nagyon komoly tisztséget töltenek be! Ez pedig: Chief Mouser to the Cabinet Office. Vagyis: a kormány első számú egerésze!! Igen, mindketten. Miért vannak ketten? Ehhez egy kedves kis történet tartozik. A tisztség betöltője Larry egy igazi lustaság, aki szívesebben szunyókál, mint egerészik. Egyszer éppen gazdija - a miniszterelnök - szeme láttára hagyott futni egy egeret. Állítólag az egér éppen előtte futott át a termen. Észlelte ő, ki is nyitotta a szemét, de úgy döntött, inkább alszik. a cincogó pedig eliszkolt. A miniszterelnök úr ezt már nem hagyhatta annyiban! Azonnal kerítettek egy másik cicát, a sokkal energikusabb, mozgékonyabb Freyát. Ám hogy Larryt se fosszák meg címétől (Mit szólnának az emberek?!), úgy döntöttek, hivatalosan ketten fogják betölteni a főegerész posztot, gyakorlatilag azonban csak Freya tesz bármit is. A posztról annyit érdemes tudni, hogy mindig a miniszterelnök macskája tölti be. Nem ritkaság, hogy állatotthonból szerzik be őket, Larry például éppen így került a rezidenciára.
Még tavaly ért a megtiszteltetés, hogy találkozhattam Freyával. Aki tudja, hogy a miniszterelnök macskája, az tudja a lakcímét is, 10 Downing Street. Arra sétálván arra lettem figyelmes, hogy egy cica ül a ház előtt. Akkor már többen őt nézték, fotózták, és próbálták megsimogatni. Nekem is sikerült! Nagyon szelíd jószág, és mint egy igazi sztár, úgy ült ott, mintha azt mondta volna "Na, jól van, a kedvetekért hagyom magam egy kicsit." Egy idő után felköltözött az ablakpárkányra, ahol már csak fotózni lehetett, simogatni nem, azt már megunta, gondolom. Sokáig nem is gyanítottuk, hogy valami fontos személy őkelme, míg valahogy rá nem jöttünk, hogy ő valójában a fő-fő egerész. Nahát, hogy ilyen poszt is van!! Ezt sem gondoltam volna! Ráadásul a kedves még egy brit zászló-mintás nyakörvet is hord! Ehhez a témához még csak annyit, hogy Freya és Larry betevő falatkáira a ház személyzete dobja össze a pénzt, nehogy az adófizetők pénzét erre költsék.
Írtam a kutyusok kocsmabeli előfordulásáról. De hogy egy macska is! A következő cica létezéséről és lakhelyéről egy internetes cikkből szereztünk tudomást. A The Pride of Spitalfields nevű kocsmában van egy állandó lakos. Nem, ne egy állandóan mámoros állapotban lévő emberre gondoljatok, hanem egy cicára. Lennynek hívják. A kocsmatulajdonos a gazdija. Jól megtermett macsekról beszélünk, aki kiszemelte egy cica számára a legideálisabb helyet, a kandalló melletti széket. Nem alkoholt iszik, hanem tejecskét, kizárólag ennek fogyasztása miatt lehet őt lekunyerálni a székről. A nap 90%-át átalussza, egész napos tevékenységének nagy részét az teszi ki, hogy egyik oldaláról a másikra fordul. Egyáltalán nem zavarja, ha melléülsz, ha simogatod. Természetesen mindezt személyes meggyőződésből írom, hiszen meglátogattuk a helyet. Éppen üres volt a Lenny melletti szék, hát legalább fél órát eltöltöttem mellette, simogattam is. Tényleg minden igaznak bizonyult, amit a cikkben olvastunk. Az másik kérdés, hogy mit tesz őcicasága, ha egy kutya betéved ide? Azt olvastam, a kandalló mögé bújik. :)
Harmadikként a turisták mindenkori kedvencei, a mókusok következnek. A St. James's Park a fő lelőhely. Vagyis általában a parkok, de itt él a legtöbb. Imádják őket etetni, fotózni. Láttam embereket kérni egy kis eleséget, hogy ők is megpróbálkozhassanak az etetéssel, aztán büszkeség és jókedv kíséri, ha a mókus elveszi az illető kezéből a csemegét. Van, hogy egyszerre több mogyorót elcsennek az ember tenyeréből, vagy a feje már a zacskóban/ táskában, ha véletlen nem figyelsz oda. Többször előfordult, hogy egy területen letáboroztunk, és az ottani mókusok visszajártak hozzánk. Elvettek egy mogyorót, megették és jelentkeztek a következőért. Olyan is van, hogy elássák nehezebb időkre. Nagyon vicces az ásási technikájuk, és ahogy utána a levelekkel álcázzák, az valami imádnivalóan aranyos! Megtörténik, hogy úgymond az ölünkbe ülnek és sokáig ott esznek. A merészebbek a csemegéért a nadrágszáron is felmásznak. És ahogy rágcsálnak, az is hihetetlen aranyos. Az ennivalóért meg is küzdenek, ha kell, elzavarja egyik a másikat, hogy ő juthasson a finomsághoz. És sajnos hiába mondom, hogy jut mindenkinek! Olyan is volt, hogy sorbaálltak előttem a mogyoróért. Ó, hogy milyeneket lehet nevetni! Volt, hogy elfogyott az összes mókuskaja, azok meg kitartóan jöttek utánunk, hogy adjunk még, felmásztak a nadrágomra, és komolyan rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam már adni nekik!
A mókusokon kívül a parkok lakói sok esetben kacsák, szintén szeretik etetni őket. Van, ahol pelikán vagy hattyú is él. Szívet melengető látványnak voltam tanúja, ahogy a szülők és a pici kacsák meneteltek a víz felé, szép kacsasorban, majd vízre szálltak, szigorúan itt is egyesével, egy szülő elől, egy hátul.
Mindezeken kívül nagyon sok kisebb-nagyobb farm is van. Itt háziállatokat lehet látni: lovakat, teheneket, bárányokat, malacokat, kecskéket, nyulakat, néhol szamarat, esetleg tengerimalacokat, s a baromfiudvar sem hiányozhat. Ezek mindegyike ingyenes, az állatokat lehet fényképezni, meg lehet őket simogatni. Etetni nem lehet őket. Több ezek közül óvodák-iskolák közelébe települt, hogy a gyerekek gyakran ki tudjanak látogatni, figyelni az állatok viselkedését. Van, ahol kertészkedni is lehet. Nagyon hasznos dolognak tartom a gyerekeket az állatok és növények szeretetére nevelni, ösztönözni. Szoktak ezeken a farmokon különféle rendezvényeket szervezni, vásárokat például, vagy az egyiken éppen chilli-napok folytak, mikor arra jártunk.
Utolsó gondolatként annyit, hogy az újságban is napi szinten közölnek állatokról érdekes, vicces történeteket, képeket. Például olvastam egy "Lassie hazatér" -féle történetet egy cicáról, írtak egy kutyusról, aki minden nap megeteti cumisüvegből a kis barit, egy mókusról, aki hagyja, hogy egy járókelő különféle sapkákat adjon rá és ezekben lefotózza, egy majomról, aki az állatkertben a járókelők mögé lopózik és elcseni az uzsonnájukat, hatalmas méretű állatokról, vagy épp nagyon picikről, külön kutyák részére közölnek recepteket... sorolhatnám napestig. Ezeket a cikkeket szeretem a legjobban. Mindig felvidítanak. Jó érzés tudni, hogy állatbarát országban vagyok.
